Többször kipróbált burgonya finomság
2007 április 3. | Szerző: zselyke
Megosztom természtesen a receptet is veletek, sőt még képet is készítettem róla!
Grill burgonya zöldfűszeres tofukrémmel
4 közepes szem burgonyát héjában megfőzzük, majd megvárjuk, hogy kihűljön. Ezt követően hosszába félbevágjuk, serpenyőben pici olajon lefordítva pirítani kezdjük, pár perc után megfordítjuk tetszőleges fűszerkeverékkel (én magyarosat használtam) beszórjuk, és újra visszafordítjuk és még egy-két percig pirítjuk.
A tofukrémhez 2 kocka metélőhagymás tofut keverjünk össze fél pohár Bio tejföllel, ízesítsük egy kis petrezselyemmel és fokhagymával. Zöldfűszeres túróra emlékeztető krémet kapunk.
Együtt fogyasztva remek, laktató étel, az ínyencek vághatnak mellé uborkát és paradicsomot is.
Vasárnap délutáni kikapcsolódásom: futás
2007 április 3. | Szerző: zselyke
A bemelegítésről: „A nyugalmi állapotból a terhelésre bemelegítő mozgással készíthető fel a sportoló teste és lelke is. A bemelegítő, lassú futás – kezdőknek a lendületes járás – serkenti a szívműködést, a vérkeringést, a légzést, így emelkedik az izomhőmérséklet, a hajszálerek kitágulnak, a szervezetben végbemenő fizikai és kémiai folyamatok felgyorsulnak. A sportoló bemelegítéskor idegrendszerével együtt hangolódik a várható munkavégzésre, még a koordinációs funkció is javul. Így csökken a sérülésveszély. Ha elmarad a bemelegítés, a szervezet hirtelen nagy energiatöbblettel indít, és hamar jelzi fáradtságérzéssel pótlásigényét. Ez érthető, hiszen nyugalomban zárt a hajszálerek többsége és kinyitásuk, bevonásuk a vérkeringésbe csak lassú, fokozatos mozgás eredménye. A bemelegítés mennyisége és milyensége minden esetben függ: a futó korától és egyéni, alkati adottságaitól,a pillanatnyi külső, időjárási környezettől, az edzés típusától, a futó edzettségétől.” (idézet a futanet.hu honlapról)
A bemelegítés után: Általában 20 percet futok, 5 percet gyaloglom. Lassan, de biztosan kezdem majd a gyaloglást háttérbe szorítani. Futás közben mp3-at hallgatok, nézem a vizet, a körülöttem sétáló embereket. Kb. 1-1,5 órát töltök így a szabadban.
Ha most kezdesz neki, akkor ajánlok figyelmedbe egy jó kis cikket: Fusd le az első 5 kilóméteredet!
Végszónak annyit: utoljára kajakos koromban futottam rendszeresen, és felemelő érzés volt, amikor ugyanazt atávot most ezer év kihagyás után, gyalogló szakaszokkal beiktatva, de megcsináltam. Az élet kis sikerélményei!
Kölesről általában
2007 április 3. | Szerző: zselyke
Általában lenézően, a szegények eledelének titulálták, és helyette inkább rizst és burgonyát használtak. Az ipari forradalom idején, míg a többi gabonát megtanulták finomítani, és tartósítani (és egyben tápanyagértékét csökkenteni), addig a kölessel nem tudtak mit kezdeni. Ma már szinte csak madáreledelként ismerjük.
Az előítéletekkel szemben a kölesnek van egy sor fontos, az egészségre jótékony hatása és ezért különb helyet érdemel mai konyhánkban.
§ Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású, késlelteti az öregedési folyamatokat, erősíti a látást, kiváló vashiányos állapotoknál, savtúltengésnél.
§ Gyulladáscsökkentő, szabályozza a vércukorszintet és a zsíranyagcserét.
§ Karbantartja az erek falát, az emésztőrendszert.
§ Megelőzi a fogszuvasodást és segít a fogak zománcának megvédésében.
§ Sok szilíciumot tartalmaz, ami a szervezet védekező képességét fokozza. Tartalmaz még nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és vasat, ill. B karotint, B1 és B2 vitamint.
§ A köles az egyetlen gabonaféle, amely teljes értékű fehérjék mellett 7 aminosavat tartalmaz és lúgos kémhatású, ezért különösen alkalmas betegeknek és növésben levő fiataloknak, gyermekeknek.
§ Kovasav tartalmának köszönhetően a bőrt rugalmassá, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi, könnyen emészthető.
§ Magas a fűtőértéke, sok szerves sót és rostanyagot tartalmaz.
§ Vese és hólyaggyulladásra is jól alkalmazható, a lép gyógyszereként ismerik.
Ajánlott fűszerek hozzá: gyömbér, bazsalikom, majoranna, koriander.
Főzésnél fontos: Elkészítés előtt finom szűrőben folyóvíz alatt át kell mosni. Ezt követően 20 percig főzzük háromszoros mennyiségű vízben, majd 10 percig lefedve duzzadni hagyjuk.
Bármilyen gabona megvásárlásakor fő szempont legyen, hogy az vegyszermentes, azaz ellenőrzött bio termelésből származzon. A kölestermékekkel is leggyakrabban a bioüzletek polcain találkozhatunk.
Köles- egy új íz felfedezése
2007 április 2. | Szerző: zselyke
Természetesen kipróbáltam köles készíteni egy remek recept segítségével. Nagyon finom étel sikeredett, igazán laktató és ízletes csemege. Íme a recept: Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg zöldbab 1 közepes fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 csokor borsikafű 1 ek. olívaolaj 20 dkg köles 1 púpozott ek. ételízesítő Vegamix por tengeri só Cayenne-bors 10 dkg juhsajt Elkészítés: A zöldbabot megtisztítjuk és kb. 2 cm hosszúságúra földaraboljuk. A meghámozott hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk. A borsikafű leveleit a szárról lecsipkedjük és félretesszük. A hagymát, a fokhagymát meg a borsikafű szárait, az olajon, közepes lángon, kevergetve megpirítjuk. A kölest rászórjuk, 5 dl ételízesítős vízzel felöntjük. Amikor fölforrt, lefödjük és kis lángon kb. 20 percig főzzük. A babot enyhén megsózzuk és egy lábasban, egy deci vízzel aláöntve, lefödve, kis lángon kb. 15 percig pároljuk. Utána a párolt kölessel összekeverjük. Fűszerezzük, a juhsajtot rámorzsoljuk, borsikafű levelekkel megszórjuk. (Barbara Rias-Bucher: Vegetáriánus ínyencségek című könyve alapján)
Köles zöldbabbal és juhsajttal
Nasi Goreng reform változatban
2007 március 27. | Szerző: zselyke
Nasi goreng (sült rizs)
Valójában sült rizst jelent, amelyet az indonézek általában reggelire fogyasztanak. Tipikus nemzeti étel, rendkívül fűszeres. Az alapszabály, hogy a rizst hidegen keverjük az olajon pirított-párolt fűszerekhez. Majd ehhez keverjük a plusz hozzávalókat (omlett, hús, rák…stb.). Végül folyamatosan keverve átforrósítjuk.
Hozzávalók: 1 nagy bögre barnarizs, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, párolt zöldségek ízlés szerint, 2 kávéskanál őrölt gyömbér és curry, 4 gerezd zúzott fokhagyma, só, bors, sűrű (dark) szójaszósz vagy szezámolaj.
Elkészítés: A rizst az alábbi módon készítjük el (akár az előző este): A rizst felöntjük annyi meleg vízzel, hogy ellepje, megsózzuk és 45 perc alatt lassú tűzön puhára pároljuk. Ezután hozzáadjuk a párolt zöldségeket (kis vízben, zöldfűszerekkel megszórva párolom) és az omlettet (vagy főtt húst, vagy rákot), és kevés szójaszósszal és szezámolajjal tíz percig kevergetve pirítjuk. Nagyon jó ízű, egészséges, laktató étel!
Amikor készítettem szegény anyukám is megirigyelte, aki akkor még hősiesen léböjtölt. A kollégáim pedig másnap a csodájára jártak, hogy milyen gusztusos lett. Nem hiába: egészségesen is lehet finomat enni!
Első reform zsengém: Tavaszi kertészleves
2007 március 27. | Szerző: zselyke
Tavaszi kertészleves
1 fél fej apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítok. 2 szem krumplit, 30 dkg karfiolt rózsáira szedek és 3 sárgarépát és 1 fehérrépát karikára vágok. Az összes zöldséget néhány percig a hagymás olajon pirítom, majd hozzádobom a hagyma másik felét és felöntöm 1 liter vízzel. Gyengén sózom és Vega-mix ételízesíővel ízesítem. Ha a zöldségek puhára főttek apróra vágott petrezselymet is szórok a levesbe. A végén, akinek testszik, pár szem krumplit kivéve és villával összetörve krémesebbé sűrítheti a levest.
Nagyon finom és egészséges étel! Én a léböjtkúra felvezető napjaiban ettem.
Egy szemfelnyitó könyvecske
2007 március 27. | Szerző: zselyke
Olvastam én már nagyon sok féle könyvet és még annál is több cikket, de az “AHA pillanat” csak most jött. Tudjátok, amikor igazán megértesz valamit és leesik a tantusz. A léböjtkúrám csak megerősített minden egyes mondatot. Ugyanis amikor azt látod, hogy 5 nap után is van távozó szilárd halmazállapotú anyag, akkor elgondolkozol, hogy ennyi minden halmozódott fel a gyomrodban, a beleidben, és végső soron a szervezetedben. Emellett arról olvasol, hogyan lehet egészségesen, energiadús ételeket enni, amik nem terhelik a gyomrodat…. hát persze, hogy elkezded másképp látni a táplálkozás lényegét.
Lugosi Dóra könyve egyik felében leírja az életét, és hogy ő maga hogyan jött rá arra, hogy milyen táplálékok hasznosak a szervezete számára. A másik felében pedig életmód és étkezési tanácsokat ad és pár fincsi receptet is közöl. Olvassátok el ti is, illetve saját honlapján (www.lugosidora.hu) is sok hasznos tanácsot találtok. Ami nekem még nagyon tetszik, hogy ő maga összeállított egy méregtelenítő, lúgosító egyhetes étrendet (ezt a végén közre is adom). Nagyon hasznos, és főleg azoknak ajánlatos, akik egy léböjtkúrába nem mernek belevágni, mégis szeretnének egy nagytakarítást csinálni a szervezetükben. Dóra egyébként nagyon segítőkész, írtam neki levelet és nagyon hamar válaszolt is. Igazán emberközeli a hozzáállása és életmódját tekitve pedig nyugodtan mondhatom, hogy mindennapi példaképnek számít.
Egyheti méregtelenítő étrend: Tavasszal mindenkinek jót tesz egy méregtelenítő kúra, de jó a narancsbőr ellen, az allergiákra, bőrpanaszokra is.
Minden nap kb. 2l csalántea termoszból langyosan
Minél kevesebb sót használjunk!
Füszerek : csak szárított vagy friss petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű
Hétfő: – rizsnap
Reggeli : főtt barnarizs sóval és olivaolajjal, sok – sok paradicsommal
Tízórai : alma
Ebéd : főtt barnarizs olivaolajjal, sok paradicsommal
Uzsona : alma
Vacsora : főtt barnarizs olivaolajjal, sok paradicsommal
Kedd : – krumplinap
Reggeli : hajában főtt krumpli olivaolajjal, sóval és 3-4 db paradicsommal
Tízórai : ananász
Ebéd : hajában főtt krumpli olivaolajjal, sóval és 3-4 db paradicsommal
Uzsona : ananász
Vacsora : hajában főtt krumpli olivaolajjal, sóval és 3-4 db paradicsommal
Szerda : – gyümölcsnap
5 étkezés bármilyen gyümölcsökből kedved szerint, lehet gyümölcssaláta is.Ananász, szőlő, banán, nektarin, körte. Este almát süthetsz félbevágva, a magház helyén egy kis mézzel és fahéjjal
Csütörtök : – krumplinap
Péntek : – rizsnap
Szombat : – gyümölcs magos kiflivel
Reggeli : 1 alma és/vagy szőlő + 1 magos barna zsömle vagy kifli
Tízórai : 1 alma és/vagy szőlő
Ebéd : 1 banán és/vagy szőlő + 1 magos barna zsömle
Uzsona : 1 alma és/vagy szőlő
Vacsora : 1 alma és/vagy szőlő + 1 magos barna zsömle
Vasárnap: ismételd meg azt anapot amelyik a legjobban tetszett!
Hősavatás, avagy az öt nap szummája
2007 március 26. | Szerző: zselyke
Tapasztalataim dióhéjban:
– a keveréket érdemes 1,5 dl frissen facsart citromlé helyett 3 dl készíteni, így sokkal frissitőbb íze lesz.
– egy bögrét használjunk iváshoz, mert az már rögtön 2,5 dl csodaszer egy nyeletre.
– rögtön utána igyunk egy pohár vizet vagy édesítetlen, natúr csipkebogyó teát a csodaszer utóízének semlegesítésére.
– reggel érdemes egy pohár frissen facsart narancslével kezdeni, mert ez hatékonyan megindítja a bélműködést. igen, még az 5 napon is, amikor már 5 napja semmi szilárdat nem ettél, akkor is távozik szilárd belőled!
– érdemes betartani a fokozatos visszaállást a kúra befejezése után: “Mivel az emésztõrendszer több napig pihent, óvatosan és fokozatosan kezdjünk el enni. A leggyakoribb hiba, hogy túl hamar túl sokat eszünk. Lassan, két vagy három nap alatt térjen vissza a szokásos étkezésre. A kúrát követõ elsõ napon csak frissen préselt gyümölcsleveket igyon. A második nap reggel igyon narancslevet, ebédre, pedig készítsen sokféle zöldségbõl levest. A harmadik nap végére megpróbálkozhat némi párolt vagy nyers zöldséggel. Ne egyen húst, tojást, halat, kenyeret és édességeket, és lehetõleg ne igyon üdítõt, teát és kávét ezen a három napon. Ha túl hamar kezd szokásos ételeket fogyasztani, az emésztõszervek ellenkezhetnek. A negyedik naptól visszaállhat a normális étkezésre. (www.neera.hu)”
Nekem bevált: 5 napig csináltam, a harmadik naptól abszolút nem éheztem és teljesen megszoktam az ivást. Még az ötödik nap is rendelkeztem végtermékkel, ami számomra a leglátványosabb bizonyítéka annak, hogy a mérgeket igenis feldolgozza a szervezet és kiüríti. Mellesleg 2,5 kilót is fogytam. Hős lettem, ide a serleget!
Az abszolút győztes azonban mégse én vagyok: édesanyám 10 napig csinálta. Becsületesen csak ezt itta, úgy hogy a harmadik naptól az öcsémnek kellett mellette főznie. Neki is szépen nagytakarított a szervezete, és ajándékképpen 5 kilóval lett könnyebb ő is.
A magunk szemében biztos hősök lettünk! Mindennapi hősök!
Én is elmondhatom már, hogy egy valami sikerült az életemben: túl vagyok egy 5 napos léböjtkúrán!
Az első napról…
2007 március 26. | Szerző: zselyke
A harmadik húzásra már kifejlesztettem a “hogyan igyunk meg egy pohár sűrű folyadékot egy szussra, úgy hogy a szájpadlásunkat ne érintse a lötty” technikát. Természetesen az új forradalmasított megoldásom szerves része a rögtön utána megivott tea vagy víz. Hát így alakultak első randijaim a csodaszerrel.
Egyébként pedig remek megoldást találtam, hogy kicselezzem az éhségközpontomat. Fő fegyveremet vetettem be: aludtam. Aludtam késő délelőttől délig, majd gyors “ebédivás” utántól késő délutánig. Hát mire vannak a négynapos hétvége? Alapvetően pihenésre. Hát fordítsunk az alapelven: hasznost a kellemessel. A léböjtkúra hasznos, az alvás pedig kellemes!
Na, de mi történt a fennmaradó pici időben: nezteztem, olvastam, tévéztem, itt feküdtem, ott ücsörögtem…
Egy biztos, hogy sok pihenéstől nagyon jól éreztem magam, és abszolút nem sírtam vissza a stresszes hétköznapjaimat. közben meg a szervezetem is pihent és az enegriát a méreganyagok feldolgozására csoportosította át.

Tofu – izgalmas reform étrend alapanyag
2007 április 4. | Szerző: zselyke
A szójából előállítható legértékesebb élelmiszer. A japán és kínai mitológiában egyaránt – egymástól függetlenül – szerepel az ÖT SZENT MAG fogalma. Ebből csak kettő azonos: a rizs és a szója. Az e területeken ismert ősi szójatermékek már a ’70-es években meghódították az USA-t és Nyugat-Európát, de hozzánk csak 1990 után jutottak el. Ezek közül a TOFU a legnépszerűbb. Kínai, japán, koerai vendéglőkben az ínyencségek között található, de egészségvédő, gyógyító hatását is elismerik. A TOFU abban különbözik a ma divatos reformélelmiszerek többségétől, hogy gyártása több mint 200 éve ismert távol-keleten, ahol ma is értékes, kedvelt élelmiszer.
A húsmentes táplálkozás legfontosabb fehérjeforrása. Szénhidráttartalma 1 % alatt van, teljes értékű fehérjéket tartalmaz. VALÓDI HÚSPÓTLÓ: fehérjetartalma megfelel például a marhafelsálénak.
A távol-keleti táplálkozáskultúrában régóta fellelhető alapanyag: a szójababból készített szójababsajt, szójababtúró vagy TOFU.
Az ízetlen szójatej fehérjének kicsapatásával és összepréselésével nyert túró- és sajtszerű élelmiszer már régóta a kínai, japán és koreai konyha ínyencségeinek egyike. Azonban tulajdonságai miatt szinte minden nemzeti konyhakultúrában helyet lehet találni. Állaga és a viszonylag semleges íze szinte minden ízesítési, konyhatechnikai műveletre alkalmassá teszi. Az ízesítési lehetőségek nem merülnek ki a sós ételekkel, hiszen különböző édességek elkészítésére is alkalmas.
Egészségvédő, gyógyító hatását már régóta felismerték. Könnyen emészthetd, alacsony kalóriatartalmú, 35-38% fehérjét tartalmaz. Ásványokban (vas, foszfor, kalcium, kálium és nátrium) és vitaminokban (E és B1, B2, B3) gazdag, tápláló élelem. A tofu a szervezetünkben lúgosító hatásúlag hat, azaz nem savképző. Koleszterinmentes. Ha a tofut gabonafélékkel (hagyományosan barnarizzsel) együtt fogyasztjuk, táplálóbb élelemhez jutunk.
A tofut ellenzők táboráról:
Az elmúlt évtizedek különböző kampányaiban igen gyakran előfordult, hogy a valóságnak csak részben megfelelő tulajdonságokkal ruháztak fel egy-egy szójakészítményt, mintha egy megrögzött húsfogyasztó esetében helyettesíthetné a hús élvezeti jellegét. Ez nem volt igaz, ezt az emberek közvetlenül is tapasztalták.
A korábban porított, szárított, extrudált, konzervált stb. formában megjelent szójakészítmények helyett a friss szójakészítmények felé fordultunk.
Tápanyag tartalma:
Kj 352
Kcal 84
Fehérje 12
zsír 4
szénhidrát 9.1
rost 0
Tofuételek készítése
Az eredeti receptekben az ízesítők között szinte minden esetben megtaláljuk a szójaszószt, talán azért, mert a növényi táplálkozásból a fontos B12-vitamin egyébként hiányozna, az erjesztett szójakészítmények (szójaszósz, miszó, nattó, tempe) azonban tartalmazzák. A pörkölt magokból készült szezámolaj néhány cseppje kellemes ízt ad a közvetlen is fogyasztható tofunak.
A konyhaművészet bármely fűszerének felhasználásával az ízesítésnek végtelen változata lehetséges. Édesítéssel például akár tortakrém is készíthető belőle. A hagyományos magyar konyha teljes skáláját megalkothatjuk. A legnépszerűbbet: a rántott szeletet, illetve a pörköltet is. (Forrás)
Oldal ajánlása emailben
X